dühöngő

elvileg nem izgat, de a tekinteted mást kommunikál ha kimondom a nevét megint tágulnak a pupillák sosem szeretett senki eléggé senki nem egészít ki egésszé ha nyitva van az ajtó falakat zúzni kár szétesve érkeztél én összeraktalak melletted a múlt beszél most felbaszom magam a dühöngő nyitva van, benne van minden amik ők sohasem lettek ha mindenki mással szeretne lenni esküszöm apácának kéne menjek miért én féljek ha téged nézlek ha most rád nézek nem látok mást csak egy félrecsúszott támadást valaki ellen, ne nekem kelljen felneveljelek minek védekezzek vízcseppek ellen egy süllyedő hajón én elúsztam, míg te ott maradsz most a tengerben magyarázz dolgokat szétesve érkeztél én összeraktalak melletted a múlt beszél most felbaszom magam a dühöngő nyitva van, benne van minden amik ők sohasem lettek ha mindenki mással szeretne lenni esküszöm apácának kéne menjek miért én féljek ha téged nézlek és tudom én leszek a cucc a fiókban, elszáradt fehér virágból én leszek a poros doboz a polcon, amit ott hagytál megszokásból ugyanúgy mész el, ahogyan jöttél, görcsösen görbe tükörrel okoltál, mert a múltban ragadtál, én távozom emelt fővel a dühöngő nyitva van, benne van minden amik ők sohasem lettek ha mindenki mással szeretne lenni esküszöm apácának kéne menjek miért én féljek ha téged nézlek ha te nyugodtan alszol én le tudom tenni így is túl régóta viszlek széttöröm, elásom, nekem ez ennyi játszhatod másnak az istent többet én nem félek ha téged nézlek